Komplett társasház duguláselhárítás

Komplett társasház duguláselhárítás Budapest

Komplett társasház duguláselhárítás Budapest

Komplett társasház duguláselhárítás Budapest 11. kerület Újbuda

Komplett társasház duguláselhárítás Budapest 11. kerület Újbuda

Természetesen nem csak családiházaknál alakulhat ki lefolyó elzáródás, hanem akár komplett társasház duguláselhárítására is szükség lehet. Ha azt tapasztalja valamelyik lakó, hogy dugulás van a lakáson belül, az sajnos még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a probléma nála van – egy-egy eltömődés kihatással lehet a többi lakás lefolyórendszerére is, illetve a központi csövek is okozhatják a kellemetlenséget.

Ahogy a kertes házaknál, úgy a társasházak esetében is előfordulhat épületen belüli és kívüli probléma. Ha komplett társasház duguláselhárításáról van szó, akkor az első feladat, hogy kiderítsük a probléma forrását. Ilyen esetben nagyon fontos a gyors cselekvés, hiszen adott esetben a visszafolyó szennyvíz teljes lakásokat áraszthat el. Különös tekintettel kell lenni az alsóbb szintekre, a földszinti lakásokra, hiszen a legnagyobb veszély őket fenyegeti. Ha az érintett lakók ráadásul éppen nincsenek otthon, amikor a dugulás következményei jelentkeznek, akkor nagy mértékű károkat okozhat - ilyenkor fontos, hogy mielőbb eljusson hozzájuk az információ.

Komplett társasház duguláselhárításánál tehát több helyen kell vizsgálódni - kezdve a csövek állapotától, a pincei csatornacső ellenőrzésén át a kültéri csatornarendszerig. Adott esetben szükségessé válhat a csövek cseréje vagy kültéri dugulás esetén a csatornák gyökérmentesítése (amikoris a hálózaton belül növekvő növénytől szabadítjuk meg a hálózatot).

Ha felszínre került a probléma, akkor az első, amit javasolt megtenni, hogy megkérjük az összes lakót: ne használják a lefolyót addig, amíg a társasház duguláselhárítása be nem fejeződött. Nagyon fontos összegyűjteni azokat az információkat, amelyek segíthetnek megtalálni a probléma fő okát, illetve, hogy előkerült-e valamilyen házi praktika a dugulás megszüntetése céljából.

Érdemes már az első tüneteknél telefonálni, a komplett társasház duguláselhárításának mielőbbi megkezdése ugyanis csökkenti az esélyét, hogy további károk keletkeznek. Sok éves szakmai tapasztalatunkkal, minőségi, ipari gépeinkkel a lehető leggyorsabban és legkíméletesebben hárítjuk el a kialakult dugulásokat. Természetesen mindig kihangsúlyozzuk, hogy a legfontosabb a megelőzésre koncentrálni, így a helyszínen számos javaslatot teszünk, amelyek betartásával a későbbi dugulások elkerülhetőek. Igény esetén pedig rendszeres karbantartási, tisztítási munkálatokat is vállalunk.
Sápi Krisztián vagyok, több éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezem a duguláselhárítás területén. A dugulások megszüntetése a szennyvízvezetékekben, lefolyókban, vízvezetékekben egyarán fő tevékenységeim közé tartozik, de feladatomnak tekintem dugulás megszüntetésén túl, a dugulás megelőzését is. A bekövetkezett dugulások, megelőzhetőek preventív időszakos tisztításokkal.
Folyamatosan figyelem, és képzem magam a legújabb duguláselhárítási technikákban, gépparkomat is ennek megfelelően folyamatosan korszerűsítem. Duguláselhárítást minden esetben úgy végzem, mintha a probléma a saját lakásomban történt volna. Környezetem tisztaságára igényes vagyok, duguláselhárítás elvégzése során is igyekszem a lehető legkevesebb szennyeződést okozni. Keressen bizalommal, hogy egy rémálom ami egy dugulással jár, múltidővé váljon.
Hívjon minket napi árainkért!

+36304514651
Komplett társasház duguláselhárítás